Szentesi: "Nem kell mindent Champagne-nal összehasonlítani."

2014. december 18. 15:04 - Dr. Buda Bernadett

Magyarországon évente 6-8 millió palack pezsgő készül, ezzel a franciák után a 2. helyen állunk világviszonylatban. Pezsgőüzemek vannak Kápolnásnyéken, Velencén, Debrecenben, Budaörsön, Badacsonyban, Pécsen és Budapesten 5-6 helyen. Virágzik a pezsgőkultúra, a tömeg csak úgy hömpölyög a kivilágított körúton hajnali 3-kor, és folyik a pezsgő. Az 1900-as években járunk...

pezsgőzés régen.jpgEzzel szemben ma legfeljebb 250 ezer palackot állítunk elő egy évben, amivel még Jamaicát megelőzzük. (Fontos itt az elején megjegyeznem, hogy jelen irományomban pezsgő alatt kizárólag a palackos erjesztésű, tradicionális módon előállított italt értem. Nem tartoznak ide a tankpezsgők, melyeket más országokban nem is nevezhetnek pezsgőnek. Ezek 1-2 ezer forintért kaphatóak.) Illetve még néhány adat: Champagne-ban nagyjából 350 millió palack pezsgő készül évente, Spanyolországban 220 millió, és még Olaszországban is 40 millió, ahol csak a 80-as évek közepén kezdték a palackos pezsgőgyártást, és ilyen rövid idő alatt idejutottak… mi meg ilyen hosszú idő alatt amoda… Míg Magyarországon 50 ezer palack Champagne fogy egy évben, addig Ausztriában 1 millió. 

pezsgő meint ok.jpgEngedjetek meg nekem némi filozófiai fejtegetést a hazai pezsgőfogyasztási kultúra kapcsán. Segítségemre volt ebben a tavalyi év Borászok borásza, Szentesi József, akiről úgy gondolom, részletesebb bibliográfia nem szükségeltetik. Ki ne ismerné azt a szakembert, aki „mindössze” másfél évtized alatt jutott el e cím elnyeréséig, akit a „borok őrült professzoraként” is emlegetnek (hogy egészen pontos legyek, a chew.hu magyar újságírója nevezte el így, aminek következtében a Travel Channnel is felkereste), és aki a minőségi pezsgőgyártás mellett az elmúlt évszázadban eltűnt magyar fajtákat kezdte el ismét meghonosítani szőlőjében. Akik pedig mégse tudták ezeket, nekik most leírtam. Vele beszélgettem, mi történhetett az elmúlt évszázadban. Mert valami történt.

szentesi portre boraszportal.jpg

Igen, egyrészt ott vannak az anyagiak, mivel a hazai palackos erjesztésű pezsgők is 3 ezer forinttól kezdődnek, ez tény. Ugyanakkor ahogyan én látom, számos esetben inkább egyszerű igénybeli különbségről van csak szó. Az ember eldöntheti, ugyanazért az árért elfogyaszt 1-2 pohár pezsgőt, vagy jóval többet más italból. A magas árat egyébként a hosszabb érlelési idő és a temérdek munkaszükséglet indokolja. Az erjesztési idő minimum 9 hónap tradicionális eljárás esetén, továbbá 1,5-3 évig is pihenhet seprűn a pezsgő, vagyis jóval később kerül forgalomba, mint mondjuk egy rosé bor, ami „egy nyáron át táncol”. Illetve ha csak nem gigaméretű pezsgőházakról beszélünk, sokszor kell megforgatni az üveget manuálisan. Úgy gondolom, ezzel az anyagiakat körbejártuk.

7025245559_66c4301676.jpg

Erre most nem térnék ki részletesen, de a XIX. század végén pusztító filoxéra-vész sem segített a helyzeten, aminek következtében az európai termőszőlők mintegy kétharmada áldozatul esett. Bár ez még kevéssel a buborék-fénykorunk előtt volt, és más, a kontinensen lévő ország szőlőültetvényeit sem kímélte. Tény, hogy drasztikus és végzetes szőlőpusztítást végzett a járvány. Egészen addig szőlők koszorúja vette körül Budapestet, a jobbparti városnak azóta sűrűn beépült hegyvonulatait éppúgy, mint a pesti síkság határait.

rózsadombi szőlők.jpgEmellett ott van hányattatott sorsú történelmünk is. Ahogyan Szentesi József leírta, a II. világháború idején jött a nihil, és a „a legutóbbi hódítók se pezsgőfogyasztásra buzdítottak”. Arról nem is beszélve, hogy az 50-es évektől kezdve rászoktatták az embereket a pálinka, mint aperitif fogyasztására, amivel tulajdonképpen annyit érnek el, hogy az ízlelőbimbók teljes kivégzésének köszönhetően utána már a legnagyobb jóindulattal se beszélhetünk kóstolásról… Nagyon sokmindent tönkretettek a fejekben az elmúlt évtizedekben. Cél, a hazai pezsgőkultúra visszaállítása. Szentesi úgy gondolja, ha az I. világháború előtt még a franciáknak is mi szállítottunk pezsgőt, bizonyítja, hogy készültek itt kivételes minőségű nedűk, és ebből feltételezhető, hogy most is készülhetnek. (Ha valaki kicsit utánajár a jelenlegi pezsgőexportnak, találhat lelkesítő adatokat, milyen sok pezsgőt is viszünk ki külföldre. Azonban nem elhanyagolható, hogy ezek tartályos érlelésű pezsgők, amikről most nem beszélünk…) Lehetőségek, idő? Hogyan jutunk el oda ismét? Sajnos nagyon hosszú idő. Vannak bíztató jelek, egyre több helyen lehet pezsgőket kóstolni, valamint egyre több pincészet kezdett el pezsgőt készíteni mostanság. A teljesség igénye nélkül: Demeter, Szent Tamás, Dereszla, Sauska, Királyudvar, Tokaj Nobilis, Légli, Weninger, Kreinbacher, Kertész, Orsolya. De nem csupán a borászok a jelen történet szereplői, mi is, fogyasztók is részesei vagyunk ennek. Ez a folyamat türelmet és nyitottságot kíván a fogyasztó részéről. A kísérletezés időszaka lesz ez. Más technológia kell hozzá, mint a borkészítéshez, más stílusú alapborról is beszélünk. Jelenlegi kihívás a magyar fajták felkutatása, helyek keresése, hol, mikor történjen a szüret, hol telepítsenek szőlőt…stb., ez hosszadalmas procedúra. Pezsgőt minden nap lehet kóstolni, de szüretelni csak egyszer egy évben.

feher_szolo.jpg

Minden országnak, területnek vannak kihasználandó adottságai. Szentesi József véleménye szerint a világ legnagyobb marketing szakemberei Champagne-ban születtek. A Párizs melletti hűvös klímájú területen a szőlők nem mindig értek be, a túl meszes talaj olyan savas bort eredményezett, hogy „vasúti sínt lehetett volna vágni vele”. Erre kitalálták ezt a pezsgő-dolgot, és íme, megszületett a Champagne. Mellesleg Champagne határát az elmúlt 100 évben 3-szor 4-szer bővítették, akkora igény van rá. Szívmelengető volt, amikor Szentesi megfogalmazta a következő mondatot, ami egybevág az én elképzelésemmel is: „nem kell mindent Champagne-nal összehasonlítani.” (Nálunk nem folyt kísérletezés az elmúlt fél évszázadban, nem is lehet összehasonlítani magunkat, vagy felzárkózni egy többszáz éves tradícióhoz. Mást, valami egyedit érdemes, és lehet alkotni.) Ő speciel a frissebb, gyümölcsösebb ízeket szereti (én mondjuk ugyanúgy kedvelem az élesztős champagne-i vonalat is). Kizárólag évjáratos pezsgőt készít, amit ha 10 év múlva nyitunk ki, akkor is friss marad. Itthon is ugyanúgy meg kell találni a lehetőségeinket, meg kell tanulni élni vele, mint Champagne-ban, illetve más országokban. És visszakanyarodunk oda, hogy ehhez idő és türelem szükségeltetik. Ahogyan említettem, a folyamat elindult. A törvényi előírások is segítik már ezt a műveletet, ugyanis még régebben nem lehetett borászatoknak pezsgőt készíteni, szerencsére ezt mára liberalizálták.

J and j 2_1.jpgSzentesi még a vendéglátóhelyek közreműködésében lát fantáziát, a pezsgők poharazásában, hogy ne csak üveggel lehessen kapni, ami egyrészről anyagilag elég nagy terhet ró a vendégre, másrészről így nincs sok lehetősége többfélét megkóstolni.

Szóval segítsük a borászatokat, kóstoljunk sokat, véleményezzünk, dicsérjünk, ugyanakkor fogalmazzunk meg építő jellegű kritikákat nem elfeledve persze azt, hogy ízlésről nem lehet vitatkozni. Mivel ez egy személyes blog, nem amolyan vérprofi tudósításon alapuló újságírás, megengedhetek magamnak akkora elfogultságot, amekkora csak idefér az oldalra. Bízom benne, sokaknak követendő lehet Szentesi József, aki bebizonyította, soha nem késő tanulni, valami újba belevágni. És ami a legfontosabb, a tanulás sosem szégyen.

Itt jegyezném meg halkan, Szentesi kóstoló szervezése folyamatban, hamarosan jelentkezek a részletekkel. Addig is, ha már nagyon nem bírtok magatokkal, november 4-én magyar pezsgő vakkóstoló az innio-ban.

 

fotók: boraszportal.hu, Borozó Budapest, telegraph.co.uk 

Szólj hozzá!

Egy rosé lett a világ legjobb champagne-a

2014. december 15. 16:48 - Dr. Buda Bernadett

cwsscCsütörtökön lehullt a lepel; Champagne, 2002-es és presztízs cuvée. Miután tippeltetek hármat, nyissátok meg a cikket. Azt is elárulom, melyik lett a legjobb nem Champagne-ból érkező pezsgő, kik lettek a kategória győztesek és hogyan találsz 1000 Ft alatt ezüstérmest a hazai választékból!

Komoly felelősség kinyilatkoztatni, melyik a világ legjobb champagne-a. Ha még nem hallottál aChampagne & Sparkling Wine World Championships versenyről, ezeket érdemes tudni róla.

3+1, a zsűritagok és Márkus György

A hitelességet, a verseny súlyát a zsűritagok személye adja meg, hiszen három olyan szakértőről van szó, akik a borvilágon belül a pezsgőkre specializálódtak, ráadásul több ezer tételt kóstoltak már együtt – így képesek azonos koordináta rendszerben gondolkozni.

Tom Stevenson, a verseny megálmodójának nevéhez fűződik a legkomolyabb pezsgő enciklopédia – a Christie’s World Encyclopedia of Champagne & Sparkling Wine, amelyben többek között egy 17. századi dokumentumot is publikált, bizonyítva, hogy az angolok 6 évvel Dom Pérignon hautvillers-i munkássága előtt lejegyezték a pezsgőkészítés mikéntjét. 2012-ig a Decanter World Wine Awards Champagne szekcióját vezette, de két éve kiszállt és most végre eljött az ideje egy a saját elképzelései szerint, optimális feltételekkel megrendezett pezsgő és Champagne világbajnokságnak.

Két zsűritársát, Essi Avellan finn Master of Wine-t – a FINE Champagne magazin főszerkesztőjét – az új generáció legnagyobb pezsgőkóstolójának és specialistájának tartja, míg Dr Tony Jordant tapasztalatai és technológiai hozzáértése miatt választotta.

Márkus György társ-zsűriként, egyben tartalék bíraként vett részt Tom Stevenson meghívására, akivel tizenéve ismerjik már egymást. A helye a panelben már jövőre is biztos.

A vakkóstolás szinte művészet, csak minimális jegyzetre van szükség az pozitív és negatív benyomásokról és arról a néhány tulajdonságról, ami megkülönbözteti adott pezsgőt a többitől. Hozzá kell, hogy férj minden fontos jellemzőhöz, de mindezt villámgyorsan, miközben végigkóstolod adott sor borait. Márkus Györgynek éppen ehhez van érzéke és jól illik a csapatba is, nagyon kedveljük kollégaként és barátként is. – Tom Stevenson a VinCE magazinnak

mgyA mezőny

A versenyre 650 tétel érkezett, összesen 16 országból. Nagyon szép mezőny, tekintve, hogy idén először hirdették meg ezt a versenyt.

Hét teljes napon át napi 105-110 pezsgőt értékelni borzasztó kemény fizikai igénybevétel, sokat követelt mindannyiunktól. Ráadásul a visszakóstolásokkal együtt akár 140 tételig jutottunk egyetlen nap alatt.” – mesélte Márkus György a versenyről.

A díjak – az elismerés három szintje

1. szint – Érmek

Champagne-ok számára két opció volt; vagy aranyat érdemelnek, vagy nem kapnak díjat.

Itthon is kapható díjazott Champagne-ok:

  • Champagne Mandois, 2005 Cuvée Victor Vieilles Vignes /Bor és Más/
  • Champagne Piper-Heidsieck, NV Brut /DropShop/
  • Champagne Deutz, NV Brut Classic /Bortársaság/
  • Champagne Billecart-Salmon NV, Brut Rosé /Bortársaság/
  • Champagne Taittinger – három tétele, a NV Brut Réserve, a Prelude Grands Crus, és a 2005 Comtes de Champagne Blanc de Blancs /Bor és Más/
  • Champagne Louis Roederer, 2002 Cristal /Heinemann/

A világ többi borvidékéről érkező pezsgőknél viszont ezüstérmeket is osztattak, így végül összesen 185 arany- és ezüstérmet ítéltek oda. Méghozzá kizárólag olyan tételeknek, ahol a zsűri egyhangú döntést hozott.

Ilyen döntés született a Törley Fortuna pezsgőjéről is, amely elhozta az egyetlen díjat Magyarországnak, egy ezüstöt.

fortuna4A Fortuna érdekessége, hogy Asti módszerrel készül, vagyis nem a már kierjedt borból, hanem közvetlenül a mustból, annak cukortartalmából képezi az élesztő a szén-dioxidot. A folyamat viszonylag gyorsan lezajlik és a szabályozás szerint expedíciós likőrt nem adhatnak a pezsgőhöz. Így is az édes kategóriába esik, cukortartalma min. 50 gramm/liter. Illatos, muskotályos (pl. Muscat Ottonel, Muscat Lunel) fajtákból készül, alkoholtartalma pedig a szokásosnál alacsonyabb, 10,5 %.

Megkóstoltam. – A szuper kedvező árért ne várjunk parafadugót. Óvatosan a tárolásnál, mert a palack átlátszó, könnyen sokkolhatja a fény. Aranysárga a színe. Illata nagyon vidám, mintha friss must lenne, a muskotályos jegyek mellett virágokkal. Elsőre bruthöz szokott ízérzékelésem lefagy a cukortól, de a második kortyot már élvezem. Az édességet friss gyümölcsök, lime ellensúlyozzák, miután a virágmézen túljutunk. A buborékok nagyon lazák és puhák. Kerek és bájos.

2. szint – Kategória győztesek

A legjobbak az adott kategória aranyérmesei közül, összesen 45 „Best in Class” címet ítéltek oda.

Ezek közül itthon is elérhető márkák:

  • a Freixenet a legjobb vegyes szőlőfajtákból készülő cavája az Elyssia Gran Cuvée, a legjobb rosé cavájuk pedig a 2012 Cuvée de Prestige Trepat
  • a Pommery Brut Royal a legjobb nem évjáratos champagne és egyben magnumja a legjobb nem évjáratos magnum
  • elérhető a legjobbnak ítélt prosecco, a Bisol Crede, amely a magnum proseccók között is osztályelső lett
  • kóstolhatunk Ferrarit (Trento DOC), amelynek 2007 Perlé tétele extra meggyőző volt a zsűri szerint
  • és csak a szomszédos Ausztriába kell utazni egy Bründlmayer 2008 Brut Magnumért.

3. szint – Világbajnokok, avagy az Oscart kapja…

SUPREME WORLD CHAMPION, abszolút világbajnok: 2002 Cristal Rosé (Roederer)

cristal1974-ben kezdték készíteni, 100 évvel az ikonikus Cristal után. Aÿ Grand Cru, biodinamikus művelésű területeiről, idős pinot noir tőkékről szüretelnek a házasításban használt vörösborhoz. Macerálással készül, az 55 % pinot noir és 45 % chardonnay 20 százaléka hordós érlelést kapott. A második erjesztést követően 6 évig érlelik.

Jean-Baptiste Lécaillon a 2002-es évjáratról: koncentrált és intenzív, mint egy bor, de tengersok kifinomultsággal és frissességgel. Összegezve: pompás, gazdag és fényűző.

A rosék már 10 % arányt képviselnek a teljes volumenből, és ez még emelkedni látszik. A macerálással vagy vörösbor hozzáadással készített verziók kóstolása, összehasonlítása, az eltarthatóság vizsgálata is érdekes téma. Nem egyszerű jó rosét készíteni, sok múlik a házasításba szánt megfelelő vörösboron, ami ideális esetben gyümölcsös, de nem túl tanninos és nem mutat komoly mélységeket, hogy ne bontsa meg az összhangot. Ezeknek a kóstolása már alapborként is külön örömforrás tud lenni. – Márkus György

  • Világbajnok a Champagne régión kívülről érkező összes tétel közül, egyben Világbajnok Trento: Ferrari 2007 Perlé
  • Világbajnok nem évjáratos Champagne: Pommery Brut Royal
  • Világbajnok Blanc de Blancs Champagne: Champagne Ruinart NV Blanc de Blancs /Ha még nem kóstoltátok, irány a Bortársaság. Felejthetetlen!/
  • Világbajnok nem évjáratos rosé Champagne: Champagne Charles Heidsieck NV Rosé Réserve /Hatalmas kedvencem a cuvée-jük – mellesleg aranyérmes – és ha Champagne-ban jártok, 35 Euro alatt be lehet szerezni!/
  • Világbajnok presztízs Blanc de Blancs Champagne: Dom Ruinart 2002 Blanc de Blancs /Nem túlzás azt mondani, hogy Ruinart rulez, ha 100 % chardonnay champagne-ról van szó./
  • Világbajnok presztízs cuvée: Dom Pérignon 1996 Oenothèque
  • Világbajnok presztízs magnum Champagne: Laurent-Perrier NV Grand Siècle
  • Világbajnok Cava: Gramona 2000 Enoteca Brut Nature
  • Világbajnok Franciacorta, egyben Világbajnok nyerspezsgő: Il Mosnel 2008 Rosé Pas Dosé Parosé
  • Világbajnok Prosecco: Nino Franco 2013 Valdobbiadene Primo Franco

A teljes listát ITT olvashatjátok.

Forrás: a júliusi VinCE magazinban megjelent cikkem és a CSWWC weboldala.

Írta Fütő Beáta

eredeti cikk: http://poppmood.com/egy-rose-lett-vilag-legjobb-champagne-a/

Szólj hozzá!

Sabrage: pezsgő + kard = vagányság

2014. december 10. 15:03 - Dr. Buda Bernadett

Veuve Clicquot (magyarul özvegy Clicquot) 27 évesen örökölt férjétől egy –akkor még- kisebb pezsgőházat Franciaországban. A napóleoni háborúk alatt a könnyűlovasság néhány férfitagja minden reggel kilovagolt a fiatal özvegy szőlőbirtokára, és kardjukkal kibontottak egy pezsgősüveget. Tették ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hölgyet lenyűgözzék… Így a férfiak kimeríthetetlen repertoárral rendelkező udvarlási módszerének köszönhetően megszületett a sabring (vagy sabrage), vagyis egy pezsgőnyitási technika karddal, illetve szablyával.

07_%20Hoeger,%20Rudolf%20Alfred%20-%20Courtship%20Scene.jpg

A szokás azóta is rendületlenül tarja magát, íme egy oktatófilm a témában:

 

Mivel az emberi leleményesség határtalan, az elmúlt években megjelentek egyéb opciók is kard helyett, például kanál, vagy egy pohár talpa, ha tegyük fel, valamelyik háztartás mégse rendelkezne szablyával, de kísérletező kedvű taggal igen. Íme, a poharas verzió:

 

A sabring iránti lelkesedésből adódóan már számos versenyt is rendeztek szerte a világon, illetve több Guinness rekord született ebben a témában. Például a legtöbb palackot 1 percen belül sabring-módszerrel Mitchell Ancona (USA, hol máshol) nyitotta ki 2013. szeptember 8-án, mely napon 34 pezsgősüveget fejezett le a megadott időn belül. Az egyidejűleg legtöbben sabring-ozó rendezvényt pedig Brazíliában tartották 2013. október 5-én 277 fő részvételével. Hogy teljesen értsétek a dolog menetét:

sabring ok.png

Szavakba öntve: 20 perc hűtés, és a fólia valamint a drótkosár eltávolítása után az üveg illesztése mentén kell lecsapni a palack tetejét. Mivel 6 bar nyomás van egy pezsgősüvegben (közel 3-szor akkora, mint egy autó kerekében), nem kell attól tartani, hogy a széttört üvegből kis szilánkok kerülnek az italba.

Champagne-sabre.jpg

Nem szabunk gátat a kalandvágynak mi sem, így aki szeretné, a jövő heti kóstolón kipróbálhatja az élményt. Addig is kérlek Titeket, csak óvatosan, nem veszélytelen játék ez, vigyázzatok magatokra.

forrás:
Viki in Bubbleland
http://bubbleland.blog.hu/2014/11/17/sabrage_pezsgo_kard_vaganysag

Szólj hozzá!

Beszélsz pezsgőül? Itt az ABC!

2014. november 27. 19:10 - Dr. Buda Bernadett

happ abc

A Moët & Chandon november elején úgy döntött, ideje újra végigvenni az abc-t, a legelejéről.Facebookon és Instagramon is be tudtok kapcsolódni a Champagne-ház csillogó elit iskolájába, hogy újratanuljátok a nyelvünket felépítő betűk üzenetét. Ha abc rendben, pazar hangulatfokozókkal szeretnétek ráhangolódni az ünnepekre, ott a helyetek a lájkolók között.

Engem pedig arra inspiráltak, hogy összerakjak egy hiánypótló Champagne és pezsgő abc-t. Az lesz a legjobb benne, hogy ezután bármilyen szót használhatok itt a blogon, mert be tudom linkelni a megfejtését nektek. Végreeeee! A második legjobb dolog, hogy tanulhatunk belőle, együtt. Például szólhattok, ha valamit nem túl érthetően magyarázok, vagy ha hozzátennétek valami érdekeset. Írjátok meg kommentben vagy e-mailben! És kapjátok elő ezt a zsebszótárt bárhol, bármikor!Előre is elnézést a néhány áltudományos kakukktojásért, de valakitől azt hallottam, jó hangulatban könnyebben megy a tanulás.

A

Alapbor, a minőség alfája és omegája, amely minden szempontból megfelel a pezsgőkészítés speciális igényeinek (érettség, aroma profil, sav, potenciális alkoholtartalom, és a többi). Franciául vin claire.

Asti módszer, amikor közvetlenül a mustból, annak cukortartalmából képezi az élesztő a szén-dioxidot. Gyors módszer, mindig édes eredmény.

Assemblage, azaz házasítás (haladóknak art de l’assemblage = a házasítás művészete). Mesterei a champagne-i pincemesterek, akik nem ritkán több generáció óta csiszolják érzékeiket és tudásukat, hogy a régiók, szőlőfajták és évjáratok boraiból tökéleteset alkossanak.

assemblages abc

egy cuvée akár százféle alabor házasításából is születhet

Autolízis, egyenlő önbomlás. Enzimes folyamat, amikor a pezsgőt hosszan finomseprőn érlelik. Jó dolog, mert krémessé teszi a pezsgőt, csodás keksz, briós, kenyérhéj, mogyoró, akác … jegyeket tud hozzáadni. A folyamat az eltarthatóságot, stabilitást is támogatja.

Almasav és almasav bontás. Az almasavat úgy képzeld el, mint az íz, amit az éretlen almában vagy savanyú szőlőben érzel. Ha a szintje túl magas és ezért lebontják (vagy lebomlik) – baktériumoktól,tejsavvá –, akkor vaj vagy tejszín aromát érezhetsz, a savszint csökken.

*** Még csak az a-nál járunk, de máris túl vagy a nehezén, nincs több kémia! ***

B

Brut, azaz a legnépszerűbb stílus Champagne- és pezsgőfronton. 3-12 gramm/liter cukortartalmat, vagy a szótárunk szép francia szavával élve dosage-t tartalmazó pezsgő.

Blanc de blancs, a légies champagne-ok rajongóinak kedvence, amely kizárólag blanc, vagyis fehér szőlőfajtából készül. Champagne engedélyezett szőlőfajtái között csak egyetlen fehér van, a blanc de blancs pezsgők chardonnay-ból készülnek.

Blanc de noirs; ahogy a film noir kedvelői már sejthetik, itt valami sötétebb árnyalatról van szó. Tehát a három szőlőfajta közül a két kékszőlőre, a pinot noirra vagy a meunier-re utal. (És utóbbinál nem feltétlenül kell elé, hogy ’pinot’ meunier, legalábbis a CIVC szerint.)

ch fajták abcC

Champagne – nem pezsgő, hanem egy csodás borvidék Észak-Franciaországban. Hívjuk pezsgőit champagne-nak (magyarban itt már kisbetűvel), ahogy egy tokajit is megtisztelünk a megkülönböztető névvel. A pezsgővilág csúcsát képviseli; tradíció, minőség, eltarthatóság – ezekben páratlan.

Cuvée, ennek több jelentése van. Préseléskor az első mustszakasz, igen jó minőségű. Így nevezik Champagne nem évjáratos, rendszerint brut tételeit is. Lefordítva házasítás, tehát szinte minden champagne-ra illik.

Chef de cave. A chef a főnök, a cave a pince –  mostanra már ki is találtad: a pincemester. (Nálunk a pezsgőmester elnevezés is elterjedt, de ha Champagne-ról van szó, akkor maradj inkább ennél.)

Cru, premier cru, grand cru. Növekvő sorrendben a területek minőségi besorolása Champagne szerte. Cru-ből, azaz egy településhez (village) tartozó szőlőterületből 320 van, premier cru értékelést 42, grand cru besorolást 17 település kapott.

cramant abc

Cramant, egy kedvenc Grand Cru

Charmat Méthode, a viszonylag gyors folyamat során a második erjesztés tartályban történik, az érlelés általában 2-9 hónap. Az olaszok kezdték kidolgozni, de a francia Eugéne Charmat vitte sikerre a projektet. Ezzel a módszerrel készülnek a prosecco-k is (néhány kivétellel).

Coupe (vagy ’champagne saucer’), ez a lapos, széles falú kehely, letűnt korok kellékeként vagy design múzeumokban a helye, lehet belőle pohárpiramist építeni, de pezsgőzéshez inkább tulipán vagy borospoharat használj. (A flőtéről 4 betűvel később még lesz szó.)

CS – Csillogó, csábító csoda, egyszerűen csúcs. Mind remek szavak a pezsgőélmények leírásához.

D

Degorzsálás (dégorgement), amikor a palackos érlelés és a seprő ülepítése után eltávolítják az üledéket a palackból, hogy tiszta, tükrös italt kapjunk. Történhet kézzel (á la volée), ami nem kis ügyességet igényel, vagy praktikusan gépesítve. Ilyenkor a palack nyakát lefagyasztják, majd felnyitva a seprő jégdugóként, egy szempillantás alatt elhagyja a palackot.

Itiner a videóhoz: fagyasztás 0:25-től, kilövetés 1:22-től, likőrözés 2:08-tól, aztán dugózás.

 

 

Dosage, az expedíciós likőr (máris mondom) általában cukrot is tartalmaz (kivéve, ha: lsd. a z-nél). Tehát egyszerűbben: a pezsgő gramm/literben megadott cukortartalma. Egy biztos iránytű a legszárazabbtól a legédesebb pezsgőkig.

E

Expedíciós likőr, ezzel töltik fel a palackot seprőtelenítés után, hogy újra teljesen tele legyen. Koncentrált must vagy bor és cukor, további szükséges– esetleg titkos – összetevők.  Ez a likőr adja meg a pezsgő stílusát, cukortartalmát, és állítja be a kívánt egyensúlyt. Cukor nélkül is működik: lsd. a z-nél.

F

Flőte, azaz keskeny és magas falú pohár. Nem szeretem, de a buborékok szépen látszanak benne. A pezsgő finom aromáit jobban fogod érezni egy tulipán-, vagy borospohárból. Ha tradicionális pezsgőt bontasz, akkor maradjon inkább dísz a polcon.

Flight, esetünkben Champagne Flight. Ha erre invitálnak, az jó lesz neked. Nem repülőjáratról van szó, de egy magasröptű élményben lehet részed; így hívják a champagne bárokban vagy szemináriumokon, kóstolókon a pezsgősort.

G

Gyropalette, spanyol találmány, minden Champagne-ház ezzel dolgozik, ördögien ügyes. Tengersok palackot tud rövid idő alatt, hatékonyan előkészíteni a degorzsáláshoz, a seprőt a palack nyakához ülepíti. Onnan ismered meg, hogy kocka alakú és vízszintes-függőleges rend helyett gyakran egyik sarkán áll.

Fotó: © Bagi László, készült a Kreinbacher Birtokon

Fotó: © Bagi László cikkéből, készült a Kreinbacher Birtokon

Grand cru, most csak tesztellek, hogy olvastad-e a c betűnél, hány van belőlük.

GY

Gyöngyözőbor, kevéssé pezseg, 1-2,5 bar a nyomás a palackban. Az alapbor fix elem, de itt a buborékok legtöbbször szén-dioxid hozzáadással kerülnek bele. Én ezért sem szeretem azt mondani rá, hogy pezsgő.

H

Habzóbor. Nem pont pezsgő, bár a nyomás alsó határa itt egyezik, 3 bar. A szén-dioxid viszont nem második erjedés során képződik, hanem szépen elnyeletik a gázt a borral. Szaturálják.

I – A pezsgő olyan ital, ami arra való, hogy elfogyaszd. Most vagy mielőbb. Mert imádni fogod.

J

Jeroboam, egy csodásan nagy palack pezsgő, konkrétan 4 normál palacknyi, azaz 3 liter. Party drink.

size-chartK

Koronazár, nagyon hasonlít a sörére. Ezzel zárják le a palackokat, miután letöltötték, vagyis a második erjedés és érlelés alatt van játékban. (Ilyenkor a parafadugó inkább kivétel, bár többen újra elővették a régi szokást.) Az alján van egy műanyag betét a seprő számára, ami nagyon hasznos degorzsáláskor.

Ilyen a koronazár és egy pezsgősdugó használat előtt:

korona parafa abcL

Likőrözés, az e betűnél kipipáltuk.

M

Méthode Traditionnelle vagy Méthode Champenoise. Tradícionális eljárás, amikor a második erjesztés és finomseprőn érlelés palackban történik. /Mutatom a képen, az az én kezem!/ Lassú az erjedés, így finomabbak a buborékok. Az érlelés hosszabb, így gazdagabbak az aromák. Nálunk minimum 9 hónap, Champagne-ban a NV pezsgőknél 15 hónap, az évjáratosaknál 3 év a minimum. Degorzsálással és likőrözéssel zárul. Ez a módszer képviseli a legmagasabb presztízst.

Fotó: © Bagi László, készült a Kreinbacher Birtokon

Fotó: © Bagi László cikkéből, készült a Kreinbacher Birtokon

Méthode Transvasée, transfer módszer, amikor a második erjesztés és érlelés magnum palackokban történik, majd nyomásálló tartályban szűrik és onnan palackozzák a pezsgőt, mint a Hungaria Extra Dry-t.

Maison, vagy ház – a legnagyobb, komoly tradíciókkal rendelkező champagne-i szereplők, háromszázan vannak. Ez kicsi szám a 15 700 termelőhöz képest, az éves palackszámnak mégis ők dobják piacra a 69 %-át (2013-ban közel 211 millió palackot), exportban 90 % a súlyuk. Nagyok, erősek. Minőségben is. (Itt nézheted meg, hogy kik ők.) ’Grande Marque’ néven is ismertek.

maison abc

Épernay, Avenue du Champagne

Mousse, ha szép borleírást készítesz, akkor használd ezt a habzás helyett.

N

NM, azaz Négociant-Manipulant. Ez van általában a Champagne-házak címkéjén és azt jelenti, hogy termelőktől vásárolnak szőlőt. (Ritkább esetben van elég saját tulajdonban és művelés alatt lévő területük, mert bár Champagne óriási, de nagyon szétaprózódott a birtokszerkezete.)

NV, azaz non-vintage. A Champagne-házak stílusát ez a cuvée testesíti meg. Tartalmazza az adott évjárat borait és tetszőleges arányban a korábbi évjáratokból megőrzött réserve tételeket. Kényszer szülte briliáns megoldás, mert amíg az időjárás kiszámíthatatlan, addig a minőség és stílus így állandó.

Ny

Nyerspezsgő. Megfejtés a z-nél. /A jó dolgokat ki kell érdemelni, ne ugorj előre, már nem sok van!/

O – OooooOOOooOooo, a Poppmood szerzőjének kedvenc bubisztikus betűsora.

P

Premier cru, nyugalom, nem ismétlem magam, ott találod a c betűnél.

Plaque, ami helyett én mindig azt mondom, kapszula. Tehát ez a logóval vagy egyéb, a márka számára kedves motívummal díszített fémsapka, aminek az a szerepe, hogy a drótkosár szárait a helyén tartsa. Vigyázat, gyűjtése addiktív.

plaque abc2

ez itt valaki más gyűjteménye, de az enyém is alakul

Presztízs cuvée, különleges minőségű borokból, az átlagosnál tovább érlelt, a legmagasabb minőséget képviselő champagne-ok. Dom Pérignon. Mondjak még neveket?

Poppmood - ’Pop the cork’ = felbontani egy palackot // plussz egy p, így már kész is a ’popp’ hangutánzó // és ’mood’, mert ha ezt a hangot hallod, akkor rendben lesz a hangulat!

R

Remuage (vagy riddling). Ez maga a seprő ülepítésének folyamata, ami régen fáradtságos kézimunka volt, a kisebb pincészetek vagy különleges tételek esetén ma is használják. A palackokat A-alakban felállított rázóállványokra (pupitre) helyezik – köszönet a találmányért Madame Clicquot-nak -, azután… (a videón tanulók mutatják be).

 

 

Réserve, a korábbi évjáratok borai NV cuvée-kbe kerülnek, az arány változó, 5-30 % között lehet tippelni, meghatározó döntés ez a házak stílusára nézve.

RM, azaz Récoltant-Manipulant. Ez lehet a címkéden, ha van Chamapgne-ban szőlőd és készítesz saját pezsgőt. Jól hangzik. Egy álom, igaz?

S

Sec, másképp dry, bár ez a „száraz” jelző elég fura, hiszen pezsgők esetében itt már 17-32 g/liter cukortartalomnál járunk. Ez alatt, a brut felett találjuk a népszerű extra dry-t (12-17 g/l).

Sabrage, vagyis szabjázás. Tudom, divatos mostanában karddal hadonászni, az ügyesebbek pohár talpával és kiskanállal is képesek lecsapni a palackról a dugót. Szerintem nem annyira izgalmas, mint amennyire veszélyes. A legenda szerint Napóleonnak köszönhetjük, aki törzsvendég volt Épernay-ben.

Saignée – az így készült rosé champagne nem fehér és vörösbor házasítása (ez Európában egyedül itt megengedett), hanem héjon áztatással (maceráció) születik. A mustot tehát a kékszőlő héja színezi meg, mint a rosé boroknál. Az eredmény pink szín, gyümölcsösség.

saignée abc

szuperpink

Sur latte, amikor a palackok elfektetve pihennek a pincében. Ha megemelsz egy ilyen palackot, az alján általában jól látható a seprő.

Sup point, amikor a palackokat a feje tetejére állítva tárolják. Akár többet is egymásra pakolva, ügyesen máglyákba rakva. Ilyenkor a seprő és a pezsgő kisebb felületen érintkezik, például idős tételek esetén, vagy degorzsálás előtt.

sur sur abcSz

Szövetkezet. Korántsem egyenlő valami idejétmúlt kényszermegoldásnál, sőt, néha kiváltság egy termelő számára, ha bekerülhet. A Palmer vagy Mailly például jól csengő márkák: sok jó terület, minőségorientált szakemberek, gazdaságos munkafolyamat. Erre utal a címkén a CM rövidítés (Coopérative Manipulant).

T

Tirázs likőr. Az alapborhoz hozzáadva beindítja a második erjesztést. Két összetevője, az élesztő és a cukor minősége és milyensége döntő, de természetesen a pontos recept a pincemester féltve őrzött titka. A cukrot az élesztő elfogyasztja, ekkor születnek a buborékok, amit annyira szeretünk.

Taille, a cuvée utáni mustszakasz neve Champagne-ban. 4000 kg szőlőből 20,5 hektoliter a cuvée és további 5 hektoliter taille (összesen maximum 25,5 hl) must préselhető ki, utóbbi savtartalma alacsonyabb, de nagyon gyümölcsös. És így mondják franciául a metszést.

Ty – „Tyűha!”, az elismerés, amit csak rendkívül ritkán mondj egy pezsgőre, de akkor legyen súlya!

U – Udvarlás, a cselekménysor, amibe egy igazi úr számtalan kreatív módon be tudja csempészni a pezsgőt. A reggeli ébresztéstől a piknikig, a mozitól a vacsoráig, a bártól a …

V

Vintage vagy Millésimé, azaz évjáratos tétel. A szőlőfajták és régiók házasítása itt is megvan (kivéve a kivételeket), de ez esetben az évjárat olyan kiemelkedő volt és olyan egyedi karaktert képvisel, ami miatt feltüntetik, deklarálják az évjáratot a címkén is. Mert büszkeségre ad okot. (Más régiókban, országokban nem indokolt vagy divat évjáratok házasítása, így kevésbé jó iránytű a kimagasló minőséghez.)

Vigneron, a termelő, aki annyira szerencsés (és vagyonos), hogy szőlőterülete van Champagne-ban. Az ő kezükben van a területek 90 %-a, de a termelésnek a szövetkezetekkel együtt is csak 31 %-át adják.

Z

Zero dosage, azaz az expedíciós likőrben nincs cukor. Például egy száraz borral töltik vissza a palackot a degorzsálás után. Ez a naturális, a pezsgő legőszintébb arcát megmutató trend egyre erősödik, bár nagyon komoly odafigyelést kíván és megosztó.

Zs – “ZSK” – régebben zsírkirály – egy rettentően csúnya szó, ami ugyan sokszor igaz egy jó pezsgőre, de inkább ne használd, mert nem tesz jót a stílusodnak.

 

forrás: Poppmood.com
szerző: Fütő Beáta

Szólj hozzá!

Vakon is megtaláltam

2014. november 10. 15:35 - Dr. Buda Bernadett

Imádom a vakkóstolókat, rengeteget lehet tanulni belőlük. Az ember egyrészt saját magát is megismeri jobban pszichológiailag, mennyire befolyásolja, ha tudja, mit iszik. Másrészről az ízlelőbimbóival is szorosabbra fűzi a kapcsolatot, elvégre erre tud hagyatkozni, elfogultság kizárva... Illetve érdekes megtapasztalni, hogy a már ismert pezsgők más arcukat mutatják egymáshoz viszonyítva. Bizonyos aromák jobban érvényesülnek, amiket amúgy észre sem veszek, ha csak önmagában egyfélét kortyolgatok. Tapasztalatszerzés következik.

üvegek sárga.jpg

Tegnap egy 18 tételes magyar pezsgő vakkóstolón vettem részt a Kazinczy Boraukció és Kereskedőház szervezésében, gratulálok. Hála a széles palettának, úgy gondolom, így első körben elegendő képet kaphattunk a jelenlegi hazai helyzet feltérképezésére. Jött a papírforma így vakon is, ugyanakkor mégis gazdagabb lettem némi érdekes ismerettel, de erről később. Lássuk most az általam felállított eredményt az első 5-öt illetően, amiket minden körülmények között ajánlok (fontos hozzátennem, egyik kedvencem, a Királyudvar Henye nem volt a sorban, biztosan szerepelt volna az alábbiakban):

1, Kreinbacher Prestige Brut NV
2, Garamvári Vincent Optimum Brut 2011
3, Kreinbacher Classic Brut NV
4, Törley Chardonnay nyerspezsgő NV
5, Szentesi Rajnai Rizling 2009
kreinbacher.jpg

Ezek közül külön is kiemelném a Kreinbacher Classic Brut (vagy Brut-öt, nem tudom, tegnap tanultam a gyorstalpaló francián, mivel rendhagyó, kell a "t"-t ejteni a végén, az est egyik leckéje), ami össznépileg az első helyen végzett, és lenyűgöző ár/érték arányú, elképesztő... Bortársaság, 3.200 forint (BT kártyával 2.900…), siessetek… Ugyanúgy, ahogy kicsiny hazánk borai is változatosak, értelemszerűen ez a pezsgőknél is megmutatkozik, biztosan mindenki megtalálja majd a Sajátját. Én nem vagyok híve a szakzsargonnak (pontosabban kiborulok a zöldesreflexes és hasonló kifejezésektől), mert nem gondolom, hogy ez közvetíti az ital értékét, nem fejezi ki a mögötte álló történetet, ami márpedig érződik az ízében. Illetve nem hiszem, hogy ennek köszönhetően bárki ellenállhatatlan vágyat érezne a kóstolásra.  Inkább érzéseket próbálok átadni, most azonban muszáj irányvonalakat is megadnom, vigyázat. A toast-osabb, kekszesebb  vonulatot a Kreinbacher pezsgői képviselik, a Garamvári, Törley, Szentesi pedig inkább a gyümölcsösség felé mozdulnak. Sőt, pont a Törley-n lepődtem meg, milyen nagyon gyümölcsös, már-már édes, parfümös jelleget mutatott nyers mivolta ellenére a Kreinbacher-hez viszonyítva, korábban magában fogyasztva ez nem érződött ilyen élesen.

vincent5.jpg

Ja igen, az új tapasztalat. Fura volt, hogy 1-2 már kedvelt, ismert pezsgő mennyire nem tetszett az elején vakon, kifejezetten zavaró ízt éreztem benne. Viszont némi idő elteltével, miután levegőhöz jutott és meg tudott szólalni, visszakóstolásnál már teljesen más arcát mutatta, pozitív értelemben természetesen. Elindult amolyan szakmai beszélgetés a szellőztetést illetően. Úgy érzem, ez sok esetben hasznos, másrészt felmerült az a jogos hozzászólás is, talán nem szerencsés, ha valaminek egyáltalán ki kell szellőznie. Én mindenesetre azt javaslom, hagyjuk szusszanni egyet a pezsgőt, mielőtt lenyűgöz minket, engedjük, hogy az aromák kiteljesedjenek (burgundi pohár!!!). Ne vessük rá magunkat azonnal, tudjátok: „Türelem….”

blindfolded-man.jpg

Szeretnék teret engedni a többi résztvevő véleményének is, mivel ízlések és pofonok ugye (bár szerencsére utóbbiban nem volt részünk). Kétféle pontozási rendszer alapján született össznépi döntés. Egy 100-as, és egy egy 20-as skálának megfelelően a kétféle TOP 5: 

100-as skála szerint:

1, Kreinbacher Classic Brut NV
2, Kreinbacher Prestige Brut NV
3, Légli Riesling Sec 2009
4, Szentesi Rajnai Rizling Pezsgő 2009
5, Vincent Optimum Brut 2011   riesling_sec_a42048d499516e7870b9fc0c6c758aee.jpg

20-as skála alapján:

1, Kreinbacher Classic Brut NV
2, Légli Riesling Sec 2009
3, Kreinbacher Prestige Brut NV
4, Vincent Optumim Brut 2011
5, Rókusfalvy Nyerspezsgő NV


A cikk forrása Viki In Bubble Land

http://bubbleland.blog.hu/
Szólj hozzá!

Okos Pezsgők

2014. október 26. 17:41 - Dr. Buda Bernadett

A University of Reading Étel- és Táplálkozástudományi Karán (igen, úgy is kezdhettem volna, hogy „brit kutatók bebizonyították…”, de most nevezzük nevén a gyereket) egy tanulmány során alátámasztották, hogy heti 1-3 pohár pezsgő megakadályozhatja az öregedéssel járó memóriazavar kialakulását, továbbá késleltetheti a különféle degeneratív agyi betegségek kialakulását, úgymint pl. demencia. A pezsgőben található fenolos vegyületek hatással lehetnek a memóriáért, tanulásért, gondolkodásért felelős agyi területek (hippokampusz és agykéreg) működésére, illetve kedvezően befolyásolhatják az emlékek hatékony tárolásáért felelős fehérjék aktivitását az agyban.
 
kep02_new.jpgArról nem szól a kutatás, hogy ettől több pezsgő fogyasztása milyen hatással bír az emberi szervezetre. De mindent összevetve feltételezhető, ha heti 1-3 pohár pezsgő lassítja a kognitív veszteségeket az agyban, még több akár vissza is fordíthatja azt... :)  és ha figyelembe veszünk egy korábbi tanulmányt, ami igazolja a pezsgő szívre és vérkeringésre gyakorolt jótékony hatását (miszerint csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek előfordulását, a vérnyomást és a vérrögök kialakulásának kockázatát), nos, elmondható, ettől a nedűtől okosak és jószívűek leszünk. 
 

Ezenkívül még kiemelném a cikkből, hogy a pezsgőben található összetevők a térbeli memóriát is javíthatják, következésképp utána még haza is találunk...

kep03_new_new.jpgSzáraz tényekre és további konkrétumokra éheseknek, íme, alább a cikkek:

http://www.reading.ac.uk/news-and-events/releases/PR503596.aspx
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23458470
http://www.reading.ac.uk/news-and-events/releases/PR259265.aspx

 eredeti cikk:

http://bubbleland.blog.hu/

Szólj hozzá!

Tudtátok?

2014. október 16. 11:45 - Dr. Buda Bernadett

Íme, egy kis csemegézés pezsgővel kapcsolatos érdekességekből. Persze azoknak, akik már egy ideje foglalkoznak ezzel a témával, nem lesz mind újdonság:

Champagne-nak az 1891-es Madridi Megállapodás óta kizárólag az Északkelet-Franciaország...ban található Champagne régió pezsgőjét nevezhetik, és mindössze háromféle szőlőből (chardonnay, pinot noir, pinot meunier) készülhet tradicionális eljárással.

A pezsgősüveg nyaka körül található fólia kezdetben nem díszítő elem volt, hanem így takarták el az üvegben található valós, esetlegesen alacsonyabb mennyiséget, mivel a degorzsálás során valamennyi pezsgő elfolyt. Napjainkban valóban csak esztétikai funkciót tölt be. 

cork01_ok.jpgEgy 750 ml-es üveg pezsgőben 49 millió buborék termelődik (körülbelül…). Ezek az apró buborékok azonban szabad szemmel nem láthatóak. Amiket érzékelünk, azok már tulajdonképpen rengeteg parányi buborék szorosan összeragadva. Ezt a számot amúgy egy bizonyos Bill Lembeck tudósnak köszönhetjük. 

Egy pezsgősüvegben 6 bar nyomás van, ami nagyjából háromszor akkora, mint egy autó abroncsában. Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a parafa dugó megközelítőleg 160 km/h-ás sebességgel lő ki, majd 65 km/h-val folytatja útját… Az eddig mért leghosszabb ilyen „út” 54,81 m hosszú volt, mely rekordot az amerikai Heinrich Medicus állította fel New Yorkban 1988-ban. (Óvatosan a bontáskor…) 

heidsieck plakát_new.png
 
A legdrágább pezsgő a Heidsieck Monopole Champagne 1907. Egy keresőcsapat a Finn-öbölben 1998-ban a Jönköping nevezetű elsüllyedt svéd teherhajóban rálelt egy 2000 palackos szállítmányra ebből az italból. A teherszállítót az első világháború alatt egy német tengeralattjáró torpedózta meg, de a legtöbb palack túlélte a jeges vízben. Ezeket az üvegeket különféle aukciókon értékesítették világszerte. Ami az árat illeti, neten elég sokféle variáció kering ezzel kapcsolatosan 35 ezer dollártól kezdve egészen 275 ezer dollárig. A wine-searcher.com-on kicsit több mint 3 millió forintért talál rá az ember, ez a biztos. Szóval még kapható… Természetesen számos egyéb teóriára is rálelhetünk akár drágább pezsgőkről is, de én ezt tudtam alátámasztani. Persze lehet még fokozni, mint például a 1,2 millió fontra beárazott Goût de Diamants, azonban itt már a fehérarany-gyémántdíszítést is meg kell fizetni. Nem tudni, ebből mekkora rész a pezsgő értéke…

+ 1 „leg”: A legrégebbi Champagne házat, a Ruinart-ot 1729-ben létesítették. 

la mans_new_new.png1966-ban a La Mans-i 24 órás autóverseny győztese, a svájci Jo Siffert véletlenül egy extra rituáléval ünnepelte diadalát, amikor a parafa dugó hirtelen kilőtt a túl meleg üvegből, a közönség ezzel váratlan pezsgőzuhanyt kapva. A következő évben ugyanezen verseny amerikai nyertese, Dan Gurney már szándékosan ünnepelte így győzelmét (ld. a fotón). Ennek köszönhetjük a ma már hagyománynak számító pezsgőlocsolási szertartást az autóversenyek végén. 

 
Végezetül: Marilyn Monroe életrajzírója szerint a színésznő egyszer igazi pezsgő-fürdőt vett, amihez 350 palack Champagne kellett. Nos, lehet kezdeni gyűjtögetni a pezsgőket… ;)
forrás: http://bubbleland.blog.hu/

 

Szólj hozzá!

 "Egyszerűen elégedett vagyok a legjobbal..."

2014. október 16. 11:36 - Dr. Buda Bernadett

 

Régóta próbáltam megfogalmazni magamnak is, miért más a Champagne, mint az összes többi pezsgő, nem sok sikerrel. Nehéz definiálni az érzést egy-két kifejezéssel. Aztán találkoztam a Pol-Roger család történetével, és szeretném hinni, hogy megértettem. 

image.jpgA közel 200 éves tradíció, hagyománytisztelet, tapasztalat, családi összetartás, kitartás és a meg nem alkuvás az, ami azzá teszi a Champagne-t, ami. Minderre hogy lehet szert tenni? Röviden összefoglalva: filoxéra vész, infrastruktúrális katasztrófa, világháborúk, gazdasági világválság, szesztilalom… és mégis, mindezek után (vagy épp ezeknek a nehézségeknek köszönhetően) a mai napig a Pol Roger a brit királyi udvar hivatalos beszállítója, a legmeggyőzőbb „marketingarcuk” pedig maga Sir Winston Churchill. A sokat látott újságíró, Jean-Paul Kauffman pedig az "úriemberek italának" titulálta ezt a Champagne-t. Az elmúlt csaknem két évszázad minden kihívása és tapasztalata érződik pezsgőjükben.

De kezdjük az elején: 1831-ben Champagne régióban, Aÿ községben kezdődik a történet egy bizonyos Pol Roger születésével, aki egy ügyvéd fiaként látja meg a napvilágot. Miután édesapja gyógyíthatatlan betegsége következtében nem tudja tovább folytatni a praktizálást, Pol-t a családi körülmények kényszerítik pénzkeresésre. Kezdetben borkereskedéssel foglalkozik, majd mindössze 18 évesen alapít egy pezsgőházat 1849-ben. Induláskor még nincs saját szőlője, ezért más nagy pezsgőházaknak dolgozik be, mint például a Perrier Jouët, vagy a Moët & Chandon. 1851-ben Éperney-be teszi át székhelyét, első saját tételei 1853-ban már meg is jelennek a piacon. Két évvel később elkezd száraz pezsgőt készíteni, miután élelmes üzleti érzékének köszönhetően felismeri az angol piac ezen igényét (ezekben az időkben a pezsgők a mainál jóval édesebbek voltak). Így egyik úttörője lesz a száraz pezsgők bevezetésének. 68 évesen, 1899-ben hal meg tüdőgyulladásban, amire már saját márkájának jeles hírnevet szerez.

talán pol roger_new.png

Egy évvel az alapító halála után a ház szó szerint összeroskad. Egy katasztrófa következtében a pincék és épületek nagy része beomlik, 500 hordó és 1,5 millió palack megsemmisül (hogy a filoxéra vészt ne is említsem). Pol fiai, Maurice és Georges ekkor apjuk iránti tiszteletből családnevüket „Pol-Roger”-ré változtatják. Elszántságuknak és odaadásuknak köszönhetőn a ház identitását megőrizve újjáépülve túléli ezt az időszakot. Exportjuk folyamatosan fejlődik, ügyfeleik között pedig számos királyi és állami méltóság jelenik meg. A Champ-Élyséen lévő top éttermek is az ő pezsgőjüket szolgálják fel. Maurice-t Épernay polgármesterévé választják 1912-ben. Ez már annyira kerek, hogy itt akár vége is lehetne a történetnek. De nem. I. világháború, a terjeszkedés megtorpan. Ezután pedig jön a szesztilalom, mely még inkább megnehezíti az exportot. Az alapító család közvetlen ellenőrzése és elszánt kitartása itt is segít abban, hogy a cég átvészelje ezt a periódust. 1927-ben Jacques (Maurice fia) érkezésével eljön a 3. generáció a társaság életében.

Azonban alighogy átveszi az irányítást, csakúgy, mint apja és nagybátyja, egyből nehézségekkel találja szemben magát. 1929., gazdasági világválság. Ráadásul amikor a németek megszállják Franciaországot a II. világháborúban, a Wehrmacht kontrollja alá kerülnek. De mit nekik háború, Wehrmacht... stb. A szökött foglyoknak és munkaszolgálatosoknak búvóhelyet, pénzt, élelmiszert, tűzifát, orvosi ellátást biztosítanak, és mindent, amit csak tudnak. Német engedéllyel a vállalkozás nagy mennyiségű cementet szerez be, amit arra használnak, hogy befalazzák a legjobb pezsgőket elrejtve őket az ellenség elől.

És ekkor megjelenik Winston Churchill (még nem Sir). Ő valójában már korábban, 1908-ban kóstolta a Pol Roger Champagne-t, amivel azonnal kezdetét vette egy életreszóló barátság a pezsgőházzal, majd később magával a családdal. 1940-ben Alfred Duff Cooper brit nagykövet bemutatja neki Odette Pol-Rogert, Pol unokáját, akivel valóban élete végéig kitartott a baráti kapcsolat, mely a francia-brit viszony egyik szimbóluma lett. A brit miniszterelnök a tökéletes reklámot biztosítja a ház számára: „Egyszerűen elégedett vagyok a legjobbal..." - mondta. Állítólag az államférfi minden délelőtt 11-kor fogyasztott egy pohár Pol Roger Champagne-t, és gondolom, sokan ismeritek már híres kijelentését, amit ez az ital inspirált: „Ha vereséget szenvedek, szükségem van rá, ha győzök, megérdemlem.” Még a versenylovát is Pol Roger-nek nevezte el. Egy anekdota szerint egy konfliktus megoldására irányuló tárgyalás is éppen annyi napot vett igénybe, ahány palack Champagne állt Churchill rendelkezésére. Bárhova utazott a háború után, tartózkodási helyét az italokat szállító cég ismerte, mivel a palackokat előre megrendelte. Churchill 1965-ös halála utána a pezsgőház egy fekete címkét helyezett a Brut NV (non-vintage, vagyis évjárat nélküli) üvegekre, melyeket az Egyesült Királyságba szállítottak. Az első, államfőről elnevezett évjáratos pezsgőt 1984-ben mutatták be magnum palackban (amely egyébként 1975-ös évjáratú volt, és utána még 13 évjáratos követte a mai napig), ami a ház presztízs itala lett.

odette és churchill_new_new.jpg

Ekkor már a 4. generáció vezeti a céget. Christian Pol-Roger, Maurice unokája 1963-tól irányítja a társaságot. Majd 1988-ban csatlakozik Christian fia, Hubert de Billy. 1999-re a cég eléri a 201 hektáros területet, legjelentősebb exportpiaca pedig az USA. A vállakozás egyre agresszívebb sales stratégiát kezd alkalmazni, új importőrként megjelenik Belgium, Svájc, Olaszország, Németország és Ausztrália. 2004-ben teljes felújítás történik a pincékben.

Bármilyen akadályokkal találta szemben magát a család, filozófiájuk szerint a minőségből sosem engedtek. A legtöbb mozzanatot a mai napig kézzel végzik a szürettől kezdve egészen a címkeragasztásig, a remueur-ök napi 40 ezer palackot forgatnak manuálisan. Náluk az érlelési idő a törvényi előírtaknál (15 hónap, az évjáratosok esetében 36 hónap) jóval hosszabb, minimum 3 év és 3 hónap. Ma már 220 hektáron gazdálkodnak, illetve további 180 hektárról vásárolnak fel szőlőt. Lám, idáig jutott egy ifjonc borkereskedése.

Szóval igen, ezt nehéz lett volna egy-két kifejezéssel leírni...

01 champagne_new.jpgPol Roger Pure Extra Brut

Brut Nature

33% Pinot Noir

34% Chardonnay

33% Pinot Meunier

Dosage

0 g/l

 

 

02 champagne_new.jpgPol Roger Brut Reserve Non-Vintage

33% Pinot Noir

34% Chardonnay

33% Pinot Meunier

Dosage

9 g/l

 

 

 

 03 champagne_new.jpgPol Roger Rich Non-Vintage

Demi Sec

33% Pinot Noir

34% Chardonnay

33% Pinot Meunier

Dosage

34 g/l

 

 

 

04 champagne_new.jpg

 

Pol Roger Blanc de Blancs 2004

100% Chardonnay

Dosage

8 g/l

 

 

 

 

 

05 champagne_new.jpg

 

Pol Roger Brut Vintage 2004

60% Pinot Noir

40% Chardonnay

Dosage

8 g/l

 

 

 

 

06 champagne_new.jpg

 

Pol Roger Brut Rosé 2006

50% Pinot Noir

35% Chardonnay

15% Coteaux Champenois Rouge

Dosage

10.5 g/l

 

 

 

07 champagne_new.jpg

 

Pol Roger Cuvée Sir Winston Churchill

Változó:

70-80% Pinot Noir

20-30% Chardonnay

Dosage

8 g/l

 

 

 

 

forrás: Bubbleland.blog.hu

Szólj hozzá!

Palackba zárt világ: Gyöngyöző élvezetek a Fekete-tenger mellékéről

2014. október 03. 18:06 - Dr. Buda Bernadett

Sokan, sokfélét hallhattunk már az orosz pezsgőkről. Vélhetően a magyar fogyasztók nagy része egy bizonyos márkával azonosította az orosz pezsgőket, s vélhetően nem a kiemelt minőséggel azonosították e hatalmas ország pezsgőit. Most egy olyan példát szeretnénk bemutatni, amely élvezetet és tartalmat nyújt, s fogyasztása után kellemes szájízzel gondolhatunk az orosz pezsgőkre.


Az Abrau-Durso a legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező orosz pezsgőpincészet, melyet még 1870-ben II. Sándor orosz cár alapított.

A legmagasabb minőséget megcélozandó, a cár Golytsin herceget nevezte ki a birtok igazgatására. A kor szellemének legmodernebb borászati eljárásait francia borászok hozták el a cárnak.

A pezsgőpincészet gyorsan a cári udvar kedvelt beszállítója lett, s pezsgéssel töltötte meg az orosz nemesség mindennapjait. Emellett igen gyors nemzetközi sikereket is magáénak tudhatott a pince. Ezt jelzi az is, hogy 80.000 palack tradicionális pezsgőt értékesítettek Amerikába és Nagy-Britanniába. Ez akkor nagyon komoly mennyiségnek számított.

Az Abrau-Durso egészen a szovjet forradalom kitöréséig szolgálta ki a cári udvar igényeit, azután pedig a kulturális elit - többek között ismert írók - kedvenc italává váltak pezsgői.

A történelem viharait is túlélve, beleértve az 1917-es forradalmat, polgárháborúkat és a II. világháborút is, a pincészet pezsgői folyamatosan jelen voltak a Szovjetunió elitjének életében.

Az elmúlt 140 évben az Abrau-Durso az orosz történelem részévé és hagyományává vált. Ez ma is így van, s a pincészet pezsgői a jelenlegi társadalmi elit kedvenc italai is egyben.

A szőlőbirtokot – feldolgozóval és az érlelő pincékkel együtt – az Abrau-tó partján találjuk, festői környezetben. A Fekete-tenger és a Kaukázus közelsége különleges klímát teremt a szőlőtermesztésre. A mészben gazdag talajok is azt vetítik elénk, hogy a termesztési feltételek abszolút adottak ahhoz, hogy színvonalas pezsgők készüljenek.

A területet valószínűleg őstenger borította még egymillió évvel ezelőtt is. A kezdetekkor is a francia tudás, tapasztalat és szakértelem adott minőségi alapokat a pincészetnek, s ez ma sincs másképp. Jelenleg Champagne egyik vezető szakértője, önológusa Hervé Jestin irányítja konzultánsként a szakmai munkát.

A pincészet saját területeiről származó alapanyagot igen gondos művelés után kézzel, ládákba szüretelik, nagyon kíméletesen préselik, s után készítik belőle az alapborokat, házasításokat.

Miután az alapborok megkapták a tirázslikőrt, a palackokat a 19. században a hegyoldalból kivésett érlelőpincébe kerülnek, hogy évek alatt a rázás és forgatás során elérjék a kívánt fejlettséget és stílust. Az érlelésre szánt alagutak mintegy 5,5 kilométer hosszan futnak a hegy gyomra felé, optimális feltételeket kínálva a lassú erjedésre és érlelésre. A föld felszíne alatt 60 méterrel 12 °C-on fejlődhetnek a tradicionális pezsgők. Az érlelés 18 hónapig tart. A pincerendszerben egyébként 10 millió palack érlelésére van lehetőség.

A 20. század fordulója óta komoly modernizáláson esett át a pincészet, s számtalan, a mai kor szájízlésének megfelelő pezsgő – tradicionális és tank (methode charmat) - és bor készül a pincészetben. Ezek sikerét a nemzetközi borversenyek eredményei is rendre alátámasztják.

A cári időkben a hegy oldalába vájt pincejáratok a modern borászati eszközök mellett a hagyományt jelentik. A tradicionális pezsgők továbbra is itt érnek és fejlődnek.

Ma a pincészet Borisz Titov tulajdonában van, aki nem spórolt a pincészet megújításán, s célja továbbra is az, hogy az itt készült pezsgők világszerte elismertek legyenek. Ennek jegyében vette igénybe a franciák szakértelmét is.
A megújítás során nagy hangsúlyt fektettek a borturizmusra is, így az Abrau-Durso ma a világ egyik legfontosabb borturisztikai fellegvárává nőtte ki magát a maga évi 120 000 látogatójával. Természetesen ma már nem létezik igényes borturizmus igényes vendéglátás nélkül, így egy négycsillagos szálloda és számtalan kiváló étterem is működik a pincészet tőszomszédságában.

Abrau Durso: Alexander II Cuvée Brut (2011)

chardonnay, rajnai rizling, pinot blanc, pinot noir
orosz tradicionális pezsgő

Halvány aranyszínű pezsgő. Fehér húsú gyümölcsök, ananász, virágok, grapefruit, nápolyis, kekszes, füstös, élesztős aromák. Komplex, elegáns illat, közepesnél intenzívebb aromákkal.

Kóstolva kellően krémes, intenzív gyöngyözéssel, apró és finom szerkezetű bubikkal. Ízben ugyanazt hozza, mint illatban ígért: elegáns, gyümölcsös és toast-os, édes tésztás, érettséggel és frissességgel. Jó szerkezet, közepes test, lendületet adó savakkal, finom gyöngyözéssel. Lecsengése közepesnél hosszabb.

Jó ivású, izgalmas pezsgő, mely megmutatja, hogy egy igazi orosz pezsgő valóban szólhat a minőségről.  

Szerző: Vörös Attila
A cikk forrása: Metropol.hu

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása